Folytatódik a roma mentori projekt - 2008.10.01.

A Roma Mentori Projektet első körben a Nyílt Társadalmi Intézet (OSI) bonyolította, majd ez évtől a lehetőséget a Borsod megyei, Bhim Rao Egyesület kapta meg. A programot Glonczi Nikoletta és Káló Norbert vezetik.

A Program értelmében olyan intézmények (iskolák, tanodák) pályázhattak, ahol magas számban képviseltetik magukat a cigány és hátrányos helyzetű gyermekek. A Projekt különlegességét s egyben egyediségét adja, hogy a diákok szabadidős tevékenységével olyan, cigányságukat büszkén vállaló mentorokat bíztak meg, akik hitelesen, a szakterületüknek megfelelően építik fel közös programjaikat. A témában interjú Káló Norberttel.

Miben látja a Roma Mentori Projekt sikerességét és népszerűségét?

A program keretén belül a roma fialtok és tanulók olyan folyamattal ismerkedhetnek meg, ami ma nagyon fontos a roma gyerekek motivációja szempontjából. A gyerekek, tanulók olyan roma értelmiségi fiatalokkal találkozhatnak, akik a tanulmányikban, eddigi életükben, tehetségükben és munkájukban kiemelkedők. A tanulók szempontjából a roma kultúra megismerés és a mintakövetés illetve a motiváltságuk fokozása a kiemelt prioritás. Önmagába véve sikernek akkor lesz mondható, ha a programban résztvevő tanulók megismerik azokat a roma értékeket, amit a mentoruk segítségével képviselni tudnak és elsajátítják megismerik azt. Bízva a program sikerében, reményeink szerint a tanulók szívesen részt vesznek a foglalkozásokon. Folyamatosan szeretnénk hangot adni a médiában a program eredményeiről.

Hány pályázat érkezett be és ebből mennyi a nyertes?

67 pályázat érkezett be és sajnálatos módon csak 10 nyertes pályázatot tudtunk kiválasztani mivel a költségvetésünk töbre nem adott lehetőséget. A magas pályázói szám mutatja a programra való igényt.

Egy-egy intézmény a pályázatnak köszönhetően mennyi pénzzel gazdálkodhat?

A projekt időtartama egy teljes tanév, a költség összesen 225 ezer forint, amiből a programot finanszírozni kell. A tanulóknak étkeztetést kell biztosítani, a mentor igényeit kielégíteni, de akár kirándulhatnak is belőle. A mentor honoráriumát a Bhim Rao Egyesület fizeti, ami alkalmanként húsz ezer forint.

Az elbírálásnál előnyt élveztek azok a pályázatok, ahol sikeresen bonyolítottak már mentori projektet?

A pályázat elbírálására hat fős bizottságot hoztunk létre OSI három főt delegált és a szervezetünk részéről is három fő volt jelen. A pályázat bírálati szempontjai voltak, hogy a beadott pályázati anyag formai követelményeknek meg fel e, időre érkezett e a pályázat és hogy a szükséges mellékleteket csatolták e.

Tartalmi szempontok alapján pedig azt néztük, hogy a tervezett tevékenységek reálisak, illetve, hogy meg lehet e valósítani őket a program keretén belül. További szempont volt, hogy a mentor által végzett tevékenysége során milyen hatást gyakorol a gyermekekre és az őket körülvevő környezetre. Senkit nem részesítettünk előnyben, illetve mindenik azonos eséllyel pályázott, a 67 jó pályázatból a 10 legjobbat választottuk ki.

Területei eloszlás tekintetében, előnyben részesültek e olyan intézmények, amelyek például a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből pályáztak?

A területi eloszlást is terméstermészetesen figyelembe kellet vennünk, mert hiszen az ország egészéről érkeztek pályázatok, de nem a területi eloszlás volt a legfőbb mérték a pályázat elbírálása során.

Tudomásom szerint, a Szervezet rendelkezik egy Roma Mentori Adattárral, amelyből az intézmények a szóba jöhető fiatal roma diplomások és művészek önéletrajzai alapján választatnak a gyermekeknek megfelelő mentort. Említést tennél olyan mentorokról és azok tevékenységéről, akik az első körben már bizonyították a program létjogosultságát!

Természetesen a Szervezetünk rendelkezik adatbázissal, megpróbáltunk olyan roma tehetségeket toborozni, akik a tanulmányaikkal, tehetségükkel és munkásságukkal kiemelkedők. Sajnos az előző Roma Mentor programban nem láttam bele, de tudom, hogy a mentorok megtettek mindent annak érdekében, hogy a gyerekek élményekkel gazdagabbak legyenek, és a tanulás iránt motiváltabbakká váljanak.

Csak néhány név azon tehetséges roma fiatalok közül, akikről azt gondolom, hogy szakmai illetve művészi előéletük mindent elárul, és a Roma Mentori Projekt létjogosultságot egyértelműen alátámasztja:

Báder Csaba, Balogh Bori, Balogh Tibor Báró, Schull Zoltán, Boda Péter, Bogdán Péter, Bordács Margit, Kővári József (Borz), Duka Kata, Erős Emese, Erőss Gusztáv, Farkas Róbert Farkas Zsolt, Hídvégi Balogh Attila, Illés Barbara, Junghaus Timea, Káli Horváth Kálmán, Kállai Henrik, Káló Károly, Keszthelyi József, Kissné Oláh Anita, Kovács Antal, Kunhegyesi Ferenc, Lakatos Erika, Lakatos Klára, Lázár Péter, Makula György, Mohácsi Norbert, Molnár István Gábor, Orsós Anna, Orsós Hajnalka, Petrovics László, Ponczok János, Radics Sándor, Ponczók Béla, Sándor Bertalan, Suki András, Szakcsi Ifj, Béla, Szilvási István, Váradi Kriszta,Vári Zsolt

Bhim Rao Egyesület © 2002-2010 | Minden jog fenntartva.
SUPPORTED BY THE OPEN SOCIETY FOUNDATIONS - WITH CONTRIBUTION OF THE ARTS AND CULTURE PROGRAM OF BUDAPEST.