Tanoda Hálózat

Egyik alapvető célunk a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok általános iskolából középiskolába, illetve középiskolából a felsőoktatásba való bejutásának, valamint sikeres helytállásának elősegítése. A cél eléréséhez vezető út egyik legfontosabb építőköve tanodáink működtetése.

Tanoda Hálózat

ITscool

Magyarország egyik legszegényebb régiójában lévő Szendrőlád településén a legmodernebb programozási ismereteket sajátíthatják el a településen mélyszegénységben élő gyerekek. A program Egyesületünk és két nemzetközi vállalat összefogásával indult.

Ringató Biztos Kezdet Gyerekház

Európai uniós forrásból megvalósuló gyerekházunk létrehozásával egy olyan, szakmai segítőkkel működő támogató közeg kialakítása volt a célunk, amely a szülők aktív bevonásával, szülői kompetenciáik erősítésével készíti fel a nehéz sorsú kisgyermekeket az óvodai környezetbe való beilleszkedésre.

Biztos Kezdet Gyerekház (BKGY) Infra

A Gyermekvédelmi Törvényben lefektetett infrastrukturális követelményeknek megfelelő gyerekházunkat uniós forrásból alakítjuk ki. Így egy modern, integrált térben várjuk a családokat, többek között játszószobával és fejlesztő eszközökkel.

"Rom Som"

2021.09.04-én kezdtük meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „ROM SOM” elnevezésű EMT-TE-B-D-20 azonosító számú programunkat. A program célja, hogy a tanodai szolgáltatásunkban részesülő gyerekek alkotói pozícióba kerüljenek a kultúra és művészeteken keresztül, ahol a gyerek és a kortárs roma kultúrával foglalkozó művészek mester és tanítvány helyzetben jussanak, amely által pozitív változásokat idézzenek elő a gyerekek életében. ROM SOM programunk értelmiségi barát-modell, amelynek keretében a roma kultúrát közvetítő kortás művész a helyi tanodai pedagógustársával közösen szocializálja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket.