Ki volt Bhimrao?

Ambedkhar BhimRao, aki gandhi miniszterelnöksége alatt az érinthetetlenek kasztjából küzdötte fel magát az igazságminiszteri székbe

Kik vagyunk?

A Bódva folyó szurdokszerűen elszűkülő völgye fölött, a bal parti hegyvonulat tövében fekvő borsodi településen működő Egyesületünk tagjai olyan szülők, pedagógusok, közéleti személyiségek és egyetemista diákok, akik elsődleges feladatuknak tekintik a mélyszegénységben élők társadalmi felemelkedését.

Hisszük azt, hogy ha valaki szegény családba született is, attól ő még ugyanolyan értékes, mint az, akinek nem kell szembenézni napról napra a nincstelenséggel. Erre példák vagyunk mi magunk is, hiszen igen nehéz körülmények közül emelkedtünk ki.

Mindannyian úgy gondoljuk, hogy ha valaki megmutatja a helyes utat a kitűzött célok felé, úgy elérhetőek a legmeredekebb álmok is.

Az élet úgy hozta, hogy bennünk – az Egyesület roma származású tagjaiban – is meglátta egy tanító és mentor az értéket, így érettségit szerezhettünk, egyetemet, főiskolát végezhettünk és tanult, szakmánk által elismert, büszke cigány emberekké válhattunk.

Küldetésünknek tekintjük, hogy humánerőforrásunkat és szaktudásunkat olyan pályázati projektekben hasznosítsuk, amelyek életminőséget javító szolgáltatásokkal, képzésekkel és munkahelyteremtéssel elősegítik az emberek felemelkedését. Ennek érdekében együttműködünk más társadalmi szervezetekkel, kulturális, oktatási, foglalkoztatási és egyéb intézményekkel is. Egyesületünk közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független.

231tanuló
300támogatott család
8nyári tábor
20ajándék laptop
177ajándék tablet
*2019/2020-as tanév

Stratégiai célunk

Olyan programok biztosítása, amelyek a hátrányos helyzetű fiatalok lehető legszélesebb körét elérik, s őket a középiskola elvégzéséhez, szakma és végbizonyítvány megszerzéséhez hozzásegítik.

Ezáltal egy olyan oktatási rendszer kialakítása válik lehetővé, amely meggátolja a hátrányos munkaerőpiaci helyzet újratermelődését.

Cél 1
Cél 2

Olyan programok biztosítása, amelyek a hátrányos helyzetű fiatalok családtagjai számára képzési, átképzési lehetőséget nyújtanak, melyekkel ők is piacképes szakmai tudást szereznek.

Ezáltal ők is foglalkoztatásba kerülhetnek, tartós munkalehetőséghez jutnak és visszakerülnek az elsődleges munkaerőpiac körforgásába.

Elhatároztuk, hogy az egyik legeredményesebb hazai kiemelten közhasznú szervezetté válunk, határtól határig terjedő működési területen.

Közösségi házunk

A szendrőládi História-völgyben található Uzso Páni Roma Közösségi Házunkat azért hoztuk létre, hogy a külvilágnak is bemutassuk mindazokat az értékeket, amelyek a roma kultúrában, művészetekben rejlenek. Ezen értékek felszínre
hozása közben arra törekedtünk, hogy pozitív élményekhez juttassuk az
idelátogató vendéget.

A betérő maga is kipróbálhatja a hangszereket, cigány dalokat és meséket tanulhat, megkóstolhatja a tradicionális roma ételeket.

Szobáról szobára járva találkozhat libbenő szoknyákkal, hetyke bajszokkal, nevető gyermekekkel – egy színes kavalkáddal, mely elvarázsol és a kiállítást elhagyva is bennünk pulzál. A kiállítóteremben fotók mutatják be a vándorcigányság életét és filmvetítésen nézhető meg régi és újabb életformájuk. A zeneteremben cigányzenészek fotói, hangszerei és a táncaikhoz, fellépéseihez használt, „színpadi” ruháik láthatóak.

Egy olyan hely jöhetett létre, ami a térségben egyedülálló módon tudja képviselni a cigány kulturális értékeket és hagyományokat.